Jól megy a belföldi turizmus
Tíz százalékkal bővült tavaly a belföldi turizmus, és 2015-ben is hasonló, 9 százalékos bővülés várható a Szállás.hu portál legfrissebb előrejelzése szerint.
Tíz százalékkal bővült tavaly a belföldi turizmus, és 2015-ben is hasonló, 9 százalékos bővülés várható a Szállás.hu portál legfrissebb előrejelzése szerint.
A belföldi vendégforgalom minden idegenforgalmi mutató esetében kiemelkedő, a háztartások költésének növekedése kedvezően hatott az ágazat egészére az MTI-nek nyilatkozó elemző szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) véleménye szerint a turizmus idei adatai új rekordokat állítanak fel.
13 ezer vendéget és 112 szállásadót kérdeztek meg a borravalózási szokásokról. Kiderült: nyolcból egy válaszadó már kapott beszólást azért, mert túl keveset adott. A magyarok amúgy nem szűkmarkúbbak más nemzetek szülötteinél.
A két tavaszi hosszú hétvégén összesen 370 millió forint fogyott el az OTP SZÉP-kártyákról. A 2012-es feltöltésből május 31-ig fel nem használt summát a kibocsátók visszautalják a munkáltatóknak, úgyhogy nem ártana a maradékot is elkölteni.
A közönségszavazatok alapján egy 1989-től működő szálloda lett az első.
2013-ban szintén mintegy 6 százalékkal nőtt a turisztikai piac. 2014-re ugyanekkora növekedést prognosztizál belföldön a Szállás.hu.
A magyarországi kereskedelmi szálláshelyek 2012. évi adatai a 2011-es rekordév eredményeit is meghaladják, a növekedésben fontos szerepet játszott a belföldi turizmus - írja a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírlevelében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adataira hivatkozva.
A Dunántúli régióban (az összes dunántúli megye) költötték a legmagasabb összegeket az OTP Széchenyi Pihenőkártyákról (SZÉP kártya) augusztusban. A Balatont is magába foglaló térség adta az összes költés több mint 40 százalékát.
Szeretne egy saját várat? Élné a luxusmókus életét a fa tetején? Hozza az oroszlán az ágyba a reggelit? 6 extrém hotel Magyarországon, amiről eddig nem tudott.
A szállodaszövetség szerint a szilveszteri időszakban a korábbi évekhez képest a kereslet a vidéki és a fővárosi szállodák iránt is kiemelkedő volt, illetve javult 2010-ben 2009-hez képest, a karácsonyi időszak azonban elsősorban a vidéki szállodákban hozott teljesítmény-javulást - derül ki a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) legfrissebb felméréséből.